Teleki-kastély, Koltó

  • Műemlékvédelmi kód:
  • MM-II-a-A-04446
  • Cím:
  • Koltó (Coltau), 35. sz.
  • Datálás:
  • XVIII. század
  • Stílus:
  • barokk
  • Tulajdonforma:
  • köztulajdon

A kastély feltehetően Mária Terézia uralkodásának idején épült, 1821-ben pedig már restaurálták a barokk épületet. A Telekiek XVIII. századi kastélya, leghíresebb ura gr. Teleki Sándor 48-as ezredes, emlékíró, aki 25 éves korában, 1845-ben vette át a koltói birtok vezetését.

1846-1847-ben – a "vad gróf" vendégeként – három alkalommal is megfordult a településen a kor híres költője, Petőfi Sándor. Ezek közül a "látogatások" közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9 – október 19. közötti időszak, amikor az ifjú író hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, miközben 28 új verssel gazdagította a magyar lírát. A költemények zöme a híres somfa alatti kőasztalon íródott, ezt a fát Petőfi somfájának nevezik, s ez alatt temették el kívánsága szerint Teleki Sándort is. A kastélyról Jókai Mór így ír: "A legelső belépésnél meglepnek a nagybecsű olajfestmények, amikkel a termek falai tetőtől talpig fedve vannak. Bronzino, Saleruo Andrea, Guido Reni, Gerardo de la Nosse, Salvator Rosa, Artemisi, Gentileschi, Giordano Luca (üvegfestő), Pauji, Ribeyras, Solimene, Marko, Velasquez, Murillo, Tiepulo, Delamonica, Pagliano Palini és számtalan más nagy mesterek remekművei, miket Teleki Sándor széles e világon barangoltában hol zsibvásáron potom árért, hol drága pénzen összeszerzett."

A gróf örökösei 1936-ig tartották karban a kastélyt, majd ezután a politikai viszonyok miatt kénytelenek voltak elhagyni a kastélyt és a falut is. A második világháború után menekültek szállták meg, a megmaradt bútorokat a környékbeliek hordták szét. Az államosítást követően restaurálás címén lebontották a kastély romantikus csigalépcsőjét és néhány falát, majd szórakozóhelyet létesítettek benne. Ezzel egyidőben a termelőszövetkezet raktárként és irodaként használta. Később iskolává alakították, földszintjén ma is iskola és óvoda működik. A Teleki családhoz hű kocsis Sebők Mihály ötlete volt, hogy a kastélyban múzeumot alakítsanak ki. A kastélyban ma Teleki-Petőfi Múzeum működik.

 

Hogyan juthat ide?

Hogyan juthat ide?



Linktár