Pekry-kastély, Dicsőszentmárton

  • Műemlékvédelmi kód:
  • MS-II-m-B-16045
  • Cím:
  • Dicsőszentmárton (Târnăveni), Republicii u. 56. sz.
  • Datálás:
  • XIX. század
  • Tulajdonosi forma:
  • magántulajdon

A dicsőszentmártoni birtokot 1590-ben adományozta Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.

 

A dicsőszentmártoni birtokot 1590-ben adományozta Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928), aki a város életében több funkciót is betöltött: többek között ő volt a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke.

A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott.

Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.

 

Hogyan juthat ide?

Hogyan juthat ide?



Linktár