Brukenthal-kastély, Felek

  • Műemlékvédelmi kód:
  • SB-II-a-A-12319
  • cím:
  • Felek (Avrig), Gheorghe Lazăr u., 39 sz.
  • datálás:
  • XVIII. század
  • stílus:
  • barokk
  • tulajdonforma:
  • egyházi tulajdon

A kastélyt 1761-1764 között Adolf Von Buccow tábornok, erdélyi főhadparancsnok majd kormányzó kezdte el építeni. Buccowot politikai és baráti szálak is fűzték Samuel von Brukenthalhoz, aki jelentős támogatást nyújtott neki. A kormányzó 1764-es halála utáni hosszas örökösödési perek után a feleki birtok végül Brukenthal báró tulajdonában került.

A kastély építését is ő fejezte be 1768-1770 között, majd 1790-ben még kisebb átalakításokat végeztetett rajta. Barokk stílusban tervezték, az emeletes központi épület és a két oldalsó szárnya U alakot képez. A főépület utca felőli homlokzata kilenctengelyes, ablakai zsalusak. A központi részt törtsíkú, barokk tető fedi. A kert felőli homlokzat szintén kilenctengelyes, itt a középszakaszon egy kis, nyitott emeleti erkélyt találunk, kovácsoltvas mellvéddel. A teraszt két pillér tartja, ezek mindkét irányba árkádot képeznek.

Az első emeleten található fogadószoba fala eredetileg Felek környéki tájakat ábrázoló freskókkal volt tele, amelyeket Anton Steinwald osztrák festő készített. Valamikor a kastélyban volt kiállítva Brukenthal báró híres festménygyűjteménye, amely ma a nagyszebeni Brukenthal múzeumban látható. A kastélyhoz tartozott egy 20 hektáros, teraszos elrendezésű kert is, amelyet barokk stílus szerint alakítottak ki. A Déli-Kárpátok lábánál és az Olt folyó partján elterülő parkot már a 18. század végén „az erdélyi Édenként” emlegették, joggal hiszen pl. egy narancsliget is volt benne, mandulával, datolyával, fügével, szerencsedióval és ananásszal. A műemlékként jegyzett kert az egyetlen eredeti állapotban megőrzött barokk park egész Erdélyben.

Az örökösöktől a 1908-ben az erdélyi német evangélikus egyház vásárolta meg, szanatóriummá alakította át, és ezt a funkciót az államosítás után is megőrizte egy ideig. 1999-ben az egyház visszakapta a kastélyt, és a Brukenthal Alapítvány székhelye lett. Felújítás alatt áll, próbálják a kert eredeti pompáját is visszaállítani, és a szükséges pénzalapokat bevonni, hogy a kastélynak is megfelelő rendeltetést találjanak: múzeum, koncertterem és konferenciaközpont létrehozása szerepel a tervek között. 

Hogyan juthat ide?

Hogyan juthat ide?



Linktár