Bernády-villa, Szováta

  • Műemlékvédelmi kód:
  • MS-II-m-B-16033
  • cím:
  • Szováta (Sovata), Trandafirilor u., 133 sz.
  • datálás:
  • 1930
  • stílus:
  • romantikus
  • tulajdonforma:
  • magántulajdon

Bernády György marosvásárhelyi polgármester által 1930-ban emeltetett, díszes épület. A nagy telek utcára nyíló bejárata székely kapuval díszített. A telken belül, erősen hátrahúzva áll a kő alapra emelt, egyemeletes fa villaépület. Az egykori Monarchia fürdőhelyeinek villaépítkezéseiről jól ismert stílusjegyeket alkalmazó épület sarkait csúcsos sisakú tornyok díszítik. Fő látványosságainak egyike továbbá az épület négy szárnyú főbejárata, nagy kapujának gazdag színes üvegdíszítése. 

A középkor óta sóbányászatáról és a felhagyott bányák helyén létrejött, sós tavairól híres településen a fürdőélet a 19. század közepén indult meg. Első fürdőépületét, a Gérafürdőt később egy sor másik követte. A falutól egyre inkább különálló Szovátafürdő településrész a századfordulóra alakult ki. Romantikus, ill. jellegzetes alpesi stílusú, fából épült villái egykor magas ízlésbeli elvárásoknak is megfeleltek, a parkosított sétányokkal körülvett telepen. E villák sorába illeszkedik a Bernády György marosvásárhelyi polgármester által 1930-ban emeltetett, díszes épület is. Az eredetileg gyógyszerész végzettségű Bernády 1902-1913 és 1926-29 között volt a székely város polgármestere. Agilitásával elérte, hogy a kissé álmos városkából igen rövid idő alatt modern 20. századi erdélyi nagyváros váljék, új középületekkel, modern infrastruktúrával.

A ház, mely Bernády kedvenc üdülő helye volt, a nagy politikus halála után is a család kezén maradt egészen 1946-ig, amikor özvegye eladta azt egy gazdag bukaresti zsidó vevőnek. Ennek nem sok öröme tellett benne, mert a házat a kommunista hatalomátvétel nyomán hamarosan államosították. Az új „tulajdonos” a román állami fürdővállalat lett, amely ugyan valamelyest gondozta az épületet, de a nagyobb felújítások rendre elmaradtak. A rendszerváltás után a kisemmizett tulajdonos örökösei restitúciós igénnyel léptek fel, ami arra mindenképp jó volt, hogy az állami nagyvállalat feladja az épülettel való bármiféle törődést. A ház így hosszú évekre használó és gondozó tulajdonos nélkül maradt. Ez – hozzávéve a megelőző évtizedek gondozatlanságát is – a végveszélybe taszították a beázó tetejű, lakatlan, tárt ajtajú épületet. Az alig egy éve lezárult pereskedés után az államosítás előtti tulajdonos örökösei – két igen idős, külföldön élő ember – visszakapták vagyonukat. Ezzel viszont a ház bajai még egyáltalán nem oldódtak meg. Ma gyakorlatilag életveszélyes az 1990-es években műemlékké nyilvánított villa.

Hogyan juthat ide?

Hogyan juthat ide?



Linktár